Úgy gondolom, mindenkinek van valami, amit jobban értékel, ha megvan a társasjátékokban, mint más dolgokat. Van, akinek ez egy tematika, másnak egy mechanika. Részemről szeretem, ha egy játék úgy tud egyedi lenni, hogy mellette tanít is valamit az üzleti világból. Sok ilyen játék létezik szerencsére kezdve az engine building mechanikát tartalmazóktól a nagyon egyedi játékokig úgy, mint például az egyik kedvencem, a Food Chain Magnate. Az egyik ilyen játék, amivel nem rég ismerkedtem meg az A gőz kora.
Sokak szerint (szerintem is) versenyezhet az Egyik legegyszerűbb képi világú játék címéért (van, aki erősebben fogalmazna), de határozottan egy nagyon élvezhető játékról van szó, a maga agyelfolyósító nehézségével.
A Gőz kora egy egyszerűen tanulható euró minimális tematizáltsággal. A játékban meghatározott számú fordulón keresztül vasútvonalakat építünk és árut fuvarozunk egyik városból a másikba úgy, hogy az áru a lehető legtöbb általunk épített vasútvonalon haladjon át és ezáltal mi kapjuk a legtöbb pénzt.
A fordulók sorban a következőből épülnek fel:
Részvény kibocsátás: Kibocsáthatunk új részvényeket, és minden kibocsátott új részvény után 5 dollárt kapunk.
Licit a játékos sorrendért: Licitálunk a többi játékos ellen azért, hogy minél előrébb kerüljünk a sorban.
Egyedi bónusz választása: Játékos sorrendben választunk egy olyan bónuszt, amit csak mi kapunk meg az adott fordulóban.
Vasútvonal építése: Lerakhatunk új vasútvonal lapkákat (ezekért persze fizetnünk kell)
Áru mozgatása: Minden A-ból B-be eljuttatott áru után, amelyik a vasútvonalunkon keresztülhalad előrébb lépünk a bevétel sávon vagy léphetünk egyet az árumozgatás sávon. Minél előrébb vagyunk ezen, annál több szakaszon tudjuk keresztülvinni az árut, amit kötelező eljuttatnunk a célba, nincs köztes megálló!
Bevételek kifizetése – Kiadások befizetése – Bevételek csökkentése: A bevétel sávon elfoglalt pozíciónk alapján pénzt kapunk, majd kifizetjük a kiadásainkat. Két dolog után kell fizetnünk: a kibocsátott részvények és az árumozgatás sávon elfoglalt helyünk után. Végül, ha nem fedezi a kiadásainkat a vagyonunk, visszalépünk a különbözettel megegyező számú mezőt a bevétel sávon.
Új áruk lehelyezése a városokra: Új áruk kerülnek le a térképen lévő városokra. (Ennek a játék során egyre kisebb lesz a jelentősége.)
Végül léptetjük egyet a körjelölőt.
Ahogy látható, a játék szabálya nem bonyolult. Ami a zsenialitását adja az a benne rejlő mélységek. Kifejezetten olyan játékról van szó, amely megtanítja azt, hogy a bevételek növelésének ára van, de még a tőke sincs ingyen (lásd: a részvények kibocsátása a játék során egy folyamatos kiadást jelent, de az akciók bemutatásánál kiemeltem, hogy melyik lépésnél kell a pénztárcánkért nyúlnunk ilyen vagy olyan okból).
A játék során kénytelenek leszünk folyamatosan számolni a jövőbeli költségeket úgy, mint: stratégiai előny költsége (a körsorrendben elfoglalt helyünkért kifizetett költség), beruházások költsége (a vasútvonal fejlesztésének költségei), tőkeköltség (a kibocsátott részvények után kifizetett költség) valamint a működtetés fix költsége (az árumozgatás sávon elfoglalt helyünk).
Ezzel szemben áll két bevételi forrás: a frissen kibocsátott részvényekért kapott bevétel és a bevétel sávon elfoglalt helyünkért kapott bevétel.
Tehát a kiadások és bevételek egyensúlyának megteremtése folyamatos igazi euros agyalást jelent, de a játék ettől még nem lenne zseniális, hiszen ez eddig csak pluszolgatás és mínuszolgatás egy kockás papíron, vagy, ha úgy tetszik, excel huszárkodás még úgy is, hogy nem egyszerre jelentkeznek a kiadások és bevételek a legtöbb esetben. A pénzünket be kell fektetnünk és csak remélhetjük, hogy a jövőben olyan döntéseket hozunk, amik eredményeképp gyarapszik a vagyonunk.
De mi is adja ezen felül a fentiek mélységét? A játék térképén különböző városok foglalnak helyet, mindegyiken véletlenszerűen helyezkednek el áruk. Minden árut a saját színével megjelölt városba kell eljuttassunk. A városok között vasútvonalakat építünk és újabb városokat is letehetünk a térkép meghatározott pontjaira. Ne feledjük: a többi játékos ugyanezt megteheti és az ő céljuk is az, hogy a lehető legmagasabbra növeljék a bevételeiket.
Nem elég tehát, hogy folyamatosan agyalunk, hogy mennyire legyünk bátrak a részvények kibocsátásával, amiknek egyre nagyobb lesz a költsége, meddig merjünk elmenni a licitben, amivel olyan pénztől fosztjuk meg magunkat, ami az amúgy is szűkös bevételeinket támogatná a kiadásainkkal szemben még azt is el kell döntsük, melyik városokat vegyük célba az infrastruktúránk fejlesztésekor, és játékostársaink melyikeket vették célba. És az áruszállításról már ne is beszéljünk főleg, hogy gyakran egy-egy áru elszállításáért nem is a vasúti sínek építésével vívjuk a harcot, hanem a játékossorrend kiválasztásával, hiszen aki elszállítja az árut, az a saját vonalán viszi az árut, nem a konkurencia vonalán.
Az agyégetésen felül rengeteg az interakció a Gőz korában. Sokszor előfordult velünk (velem), hogy AP-záson kaptuk magunkat, amikor döntést kellett hozni, annyi aspektust kellett figyelembe venni, amin az sem segít, hogy nincs rejtett információ és szinte szerencsefaktor sem a játékban.
És ha a vérameriseknek eddig nem okoztam volna elég fájdalmat, nézzük, miért szerettük:
A játék során folyamatosan kompromisszumokban kellett gondolkozzak és figyelnem kellett az alternatívákat. Ellicitálhattam az összes pénzem, de akkor nem maradt az infrastruktúra fejlesztésre. Kibocsáthattam részvényt, de annak onnantól kezdve folyamatos költsége volt, és a játék végén mínusz pontot is jelentett.
Arra tanít, hogy ne félj a költségtől, helyette gondold át, hogy rövidtávon egy kiadás hogy növeli hosszútávon a bevételeidet, azaz megtanít hosszútávon gondolkozni. Ez sok játékban jelen van, itt azért tetszett nagyon, mert egy fizetőeszköz van: a pénz, és nem a nyersanyagokat konvertálod egymássá. Nem azon gondolkoztam, hogy hogy tudom az erőforrásokat egymásra átváltani, hanem azon, hogy az egy erőforrást, a tőkét hogy tudom úgy kezelni, hogy a lehető legnagyobb hasznot hozza számomra: a lehető legnagyobb tőkét eredményezze hosszútávon. (Megjegyzem, az előbbivel sincs semmi gond, de merőben más.)
Megvan a hangulata. Ugyan szeretem a tematikus és szép játékokat, és úgy gondoltam, hogy ez egy gyengén tematikus játék lesz, de valahol ez megdőlt nálam, amikor leültünk vele játszani. Azt éreztem, hogy egy üzletember vagyok, aki fejleszti egy régió vasúthálózatát úgy, hogy közben rivalizál más cégekkel. Annyira beszippantott a játék, hogy a gyenge grafikai kidolgozottsággal nem csak megbarátkoztam, hanem egyenesen megszerettem, bár ez lehet, hogy az én meleg szívemre jellemző csak, ugyanis a Food Chain Magnate is ilyen hatást váltott ki bennem anno. Egyszerűen bele tudtam élni magam a témájába.
És kiknek ajánlom? Nagyon próbáld ki, ha nagyon eurós vagy és ne nagyon próbáld ki, ha nagyon ameris vagy. Ennyit mondhatok. A szó a stúdióé.
