Folytatások és áttematizált vagy PC-sített újrakiadások jellemzik Alexander Pfister munkásságát az utóbbi időben. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a mester arccal a kassza felé játszik. Próbáljunk meg megfeledkezni a körítésről, hogy ne maradjunk le egy tehetséges szerző kiváló játékáról! A Great Western Trail – Argentina a 2016-ban megjelent és azóta második kiadást kapott a Nagy Western Utazás pampákon játszódó folytatása.
Aki játszott az első résszel, nem fog meglepődni. A játék története szerint marhákat terelünk, hogy célhoz érve eladhassuk őket. Annak ellenére, hogy a korban munkaeszköz volt a hatlövetű, mert a csordát meg kellett védeni a mindenre elszánt marhatolvajoktól, itt nincs lőporfüst. Az előd és az Argentínában játszódó folytatás is inkább vállalatirányításként ábrázolja a témát. A szerző saját stílusa nem tett lehetővé harciasabb interpretációt, de ez legkevésbé sem baj.
Az eredeti kiadó az Eggertspiele, akik rendszeresen dolgoznak együtt Pfisterrel, és például a Coimbrát is ők jegyzik. Ha valakinek esetleg be kellene mutatni a szerzőt: Mombasa, Port Royal, Maracaibo, Királyi áru, Skye Szigete. A grafikai munkát Chris Quilliams végezte. Ő dolgozott az új GWT sorozat mindhárom részén. (Lesz még egy folytatás, ami Új-Zélandon játszódik). A magyar kiadás nemrég került a boltokba a Delta Vision gondozásában.
Kérdéseink a Nagy Western Utazás – Argentína kapcsán a következők voltak! Érdemes-e megvenni, kipróbálni, ha az első részt már játszottuk? Szignifikánsan több-e/más-e mint az előző? Elfér-e a két játék egymás mellett a polcon? (A szerencsétlen névadást sajnos tovább vitte a magyar kiadó, ezt már a dobozborítóról megtudhatjuk.)
A tapasztalataink alapvetően pozitívak, de a teszt után árnyalt kép bontakozott ki. Érdemes-e figyelmet szentelni neki az első rész után!? -Igen. Sőt! Ez a játék leginkább az első rész rajongóinak szól. A Great Western Trail szabályrendszerét alapként kezeli és ahhoz tesz hozzá még néhány ötletet, amelyek az első rész terjedelmi korlátait már szétfeszítették volna. Emiatt a játékot elsősorban azoknak ajánljuk, akik jól ismerik a Vadnyugaton játszódó elődöt és szeretnének a világában szintet lépni. Ha nincs, vagy csak alig van tapasztalatunk az előddel, akkor az Argentína pontokon túl összetettnek tűnhet. Nem a szabályok mennyisége jelenti az erős komplexitást, hanem a játékban megjelenített hatalmas világ: füves puszták, építkezések, vasútállomások, hajók, európai kikötők… Több mint amit elsőre kényelmes átlátni. Érdemes-e polcon tartani mindkét játékot? A két alapjáték annyira hasonló, hogy nincs sok értelme őket együtt tartani a gyűjteményben, de az első rész a Rails to the North kiegészítővel és az Argentína a maga saját ötleteivel, már van annyira különböző, hogy érdemes legyen rajta elgondolkodni. Leginkább gyűjtőknek és a szerző rajongóinak javasoljuk. Ha a kedves olvasónk aza fajta játékos, aki hajlandó egy év alatt tíznél többet játszani ugyanazzal a játékkal, hogy alaposan kiismerje a világát, akkor az Argentína javasolt, ha inkább mindenbe szeret belekóstolni egy-két parti erejéig, akkor a Vadnyugat.
Ejtsünk néhány szót az Argentínában tapasztaltakról! A játékosinterakció meglehetősen szolid. Tudunk akadályokat építeni egymás útjába és képesek leszünk az európai kikötővárosokban egy-egy bónuszt adó helyszínt elfoglalni egymás elől, de alapvetően a játék világa annyira tágas, hogy miközben bebarangoljuk, szépen el is tudjuk kerülni egymást. A szerencse szerepe nem elhanyagolható a pakliépítés miatt. A randomfaktorhoz viszont vérbeli euros megoldások társulnak: előbb húzunk, és csak azután kell lelépni a körünket, azaz a szerencse nem pontveszteségekben vagy nyereségekben fog megjelenni, hanem rákényszerít, hogy minden körben frissen tervezzünk, a felhúzott lapjaink ismeretében. Az újrajátszhatósága végtelen, nem lehetséges benne nyerő stratégiát kitalálni előre. Tematikusan sem fogjuk egyhamar megunni, mert a világa szabadon bejárható, sok féle fejlesztési utat lehet kipróbálni. Szépen küszöböli ki az első rész apró balanszolatlanságát. A Vadnyugatban, ha valaki rohant előre és nem törődött sem a vasútfejlesztéssel sem az épületek építésével, csak igyekezett minden körben egy-egy értékes marhát venni majd hamar lezárni a játékot, az esélyes volt a győzelemre. Az Argentínában ezt nem tapasztaltuk. Az újrajátszhatóságot csupán a játékidő korlátozza: csak akkor üljünk neki, ha biztosan van három óra szabadidőnk. Nem tűnik feleslegesen hosszúnak, mert izgalmas benne lenni a világában és nem válik repetitívvé a játékmenet, de ez egy fajsúlyos darab, amihez idő kell. A szabály 1-4 játékost említ. Valószínűleg ez a ritka kivétel, ahol minden játékosszám élvezetes partit eredményez. Más-más játékosszám eltérő stratégiákat kér, és kis mértékben megváltoztatja a parti hangulatát, amitől nem lesz a játék jobb vagy rosszabb, de új arcát mutatja meg. A téma kiválóan érződik rajta, de néhány dolog a politikai korrektség áldozata lett: például, nem útonállókat szervezünk be a marhapásztorok közé, hanem szegény farmereket segítünk meg. Az ilyen apróságok felett könnyű szemet hunyni, mert a játékmenetet nem befolyásolják. Elég másként elképzelni, amikor beleéljük magunkat.
A BGG-n eddig 2600-an értékelték, a szubjektív játékélmény most 8,5 pontos átlagot mutat. Nagyon szép eredmény! Kíváncsian várjuk, hogy lefelé vagy felfelé mozdul majd el!? Összetettsége és stratégiai mélysége alapján gémer darabnak nevezhető. Erre szavaztak a Board Game Geek felhasználói is: jelenleg 3,88 pont a komplexitás értéke 109 szavazó véleménye alapján. A szabályait könnyű elsajátítani, ha már jól ismerjük az első részt, ellenkező esetben elég meredek tanulási görbével találhatjuk szemben magunkat. Véleményünk szerint, ha újként ülünk le az Argentínával játszani, sem lesz túl nehéz kiismerni a szabályait, egy közepesen tapasztalt játékos is hamar beletanul, de meglehetősen sok dologra kell odafigyelni. A magyar kiadás ára 20.000,- forint fölött van. Ez a mostani környezetben átlagosnak tekinthető egy nagydobozos játékért. Az értékét növeli még a doboz tartalma: a komponensek minősége és a dizájn kiváló.
Az értékelésnél mindig figyelembe vesszük, hogy a játék mennyire hajtja a győzelem felé a játékost!? -Alig! Nagyon klassz dolog ott lenni a XIX. század Dél-Amerikájában és kipróbálni a sok-sok lehetőséget. Menet közben nagyon nehéz észben tartani, hogy ki-hogy áll, nincs lemaradásérzés és a végeredmény sem a legfontosabb. Rossz veszteseknek nagyon jó választás!
Tekintsük át a mechanizmusait! Pakliépítés: a marháinkat lapok jelképezik. Egy alap, nem túl jó minőségű csordával vágunk neki, de egyre jobb kártyákra tehetünk szert. Pontról pontra mozgás / rondella: az akcióválasztáshoz egy módosított rondellát használ a játék. Nem egy körön mozgunk, hanem egy kerülőkkel tarkított útvonalon. Ha megérkezünk Buenos Aires-be, vagy az épp aktuális leadóhelyre, értékesítjük a jószágainkat és visszakerülünk a kiindulópontra. A játék elején játékosszámtól függően három, négy vagy öt lépést tehetünk. Az előre haladásunk nem csak azért fontos, hogy odaérjünk a vásárba, hanem mert mindenhol, ahol megállunk, akciót választhatunk. Az úton semleges épületek vannak és a játékosok sajátjai: ahol megállunk, annak a háznak az akcióját választjuk. Vagy, ha egy ellenfelünk épületénél vagyunk kénytelenek megpihenni, akkor végrehajthatunk egy segédakciót. Ezek a táblánkon lévő gyengébb, de hasznos lehetőségek. Egyedi játékosképességek: azonos alapképességekkel indulunk, de van egy egyedi játékostáblánk, amin le vannak takarva bizonyos lehetőségek. Minden alkalommal, amikor marhát adunk el feloldhatunk egyet, így a játék végére mindenkinek más erősségei lesznek. Illetve a játék fontos része még, hogy milyen szakemberek állnak még a szolgálatunkban: szintén a táblánkra kerülnek az építőmunkások, vasutasok, pásztorok és földművesek. Bizonyos akciók előfeltétele, hogy ilyen vagy olyan munkásból kellő számú álljon rendelkezésre. Például építésnél elég kőműves vagy értékesebb marhák vásárlásánál több cowboy. Kollekciógyűjtés: a marhavásáron csak a különböző lapjaink számítanak. Ez nem épp tematikus, viszont a játék esszenciális része, mert ez lesz az a momentum, ami miatt „pörgetjük” majd a paklinkat. Azaz út közben igyekszünk minél több kártyát kijátszani egy-egy akcióhelyen, hogy amikor a kör végén újra négy (később öt vagy hat) lapra húzzuk fel a kezünket, kedvezőbb összeállítást kapjunk. Ez egyfajta hand management is. Változó felpakolás: ebben a részben már nem csak a semleges épületeket lesz lehetőségünk véletlenszerűen a táblára helyezni, hanem a kikötőben horgonyzó hajók egy része is véletlenszerűen fog előkerülni. Track Movement: a játék alapvető újításai közé tartozik, hogy a vasutazás sokkal élőbb lett. Az első részben, a vonat pozíciója egyfajta hatótávolságot mutatott, azaz, hogy Cansas City-ből milyen távolságra tudjuk a gulyát elszállítani. Itt azonban a szerelvény közeledik hozzánk és lehetőségünk lesz előbb berakodni, vagyis nem kell feltétlenül Buenos Aires-ig terelni a jószágokat. Erőforrásgazdálkodás: ha találkoztunk a vonattal és felrakodtunk, azt is meghatározhatjuk, hogy a gulyát melyik Európába tartó hajóra adják el. A tengeri szállításhoz viszont takarmány kell, ezért a játék a pénz és a tenyész érték mellé bevezet egy harmadik nyersanyagot, a takarmányt. Jól lehet vele játszani. Ha odafigyelünk rá, sok-sok győzelmi pontot érhet, hogy a felvevőpiacon is jók a pozícióink. A hajók működése felfogható valamilyen módosított pick up and deliver mechanismusként, fontos lesz megnézni, hogy melyik európai nagyvárosba akarjuk eljuttatni az árunkat, mert ott a kirakodásnál bónuszokat szerezhetünk area mayority elven.
Sok mechanizmust használ és szinte mindegyiket módosítva vagy újra értelmezve. Ez jól mutatja, hogy a Great Western Trail Argentína egy második rész: feltételez bizonyos előzetes műveltséget azokról, akik leülnek vele játszani, de ha túl vagyunk az előtanulmányokon, nagyszerű játékélménnyel képes megajándékozni.
BGG értékelésünk 10 pont. Örülünk, hogy megszületett ez a játék. Komoly fenntartásokkal fogadtuk. Nem tetszett, hogy a társasjátékos világ is abban gondolkodik, amiért Hollywood-ból kiábrándultunk. Folytatások, IPO-k és remake-k. Itt viszont érezhető, hogy a szerzőben maradt még kreatív energia a témával kapcsolatban. Az első rész kiegészítőjével választottak egy irányt, amihez ezt már nem lehetett hozzáilleszteni, ezért önálló megjelenést kapott. Szerencsére! Most már sokkal jobban várjuk a harmadik részt, ahol Új-Zélandon járunk majd és juhokat terelünk!
Hívjuk a kedves olvasókat, gyertek, beszélgessünk a játékról! Próbáltátok? Mást gondoltok? Próbáltátok már a harmadik részt? Hogy tetszett? Írjátok meg nekünk! Köszönjük, ha véleményetekkel ötleteket adtok a szerkesztőségünknek!
A Dice & Decks nevében köszönjük Istvánnak, hogy megmutatta nekünk a Great Western Trail- Argentínát. Ezzel alapanyagot biztosított a cikk megírásához!
