A tematikus társasjáték készítés egyik fő kérdése, hogy hogyan lássa el a játékost költhető erőforrásokkal!? Az egyik legjobb és leggyakoribb válasz erre az, hogy szimuláljuk: munkásaink vannak és az ő tevékenységük nyomán szerez az irányítójuk előnyöket. A munkáselhelyezést szokás a társasjátékos mechanizmusok királynőjének is nevezni. Nem véletlenül - nagyon sok játék használja - számos formában jelenik meg és a legtöbbször hangsúlyosabb a többi mechanizmusnál. A workerplacement általános bemutatására vállalkozni szakmailag nem lenne felelős döntés, mert könyvnyi terjedelemben lehetne felsorolni a példákat, hogy hány féle megjelenésben használták eddig a társasjátékszerzők. Másrészt a mögöttes matematika megértése is komoly szakmai felkészültséget igényel.
Ezúttal öt olyan munkáselhelyezős játékkal foglalkozunk röviden, amik nem tettek szert széles körű ismertségre idehaza, mégis megérdemlik a figyelmünket, mert jó játékélményt nyújtanak. A játékokban közös, hogy egyik sem kapott hazai megjelenést, de mindegyikhez elérhető magyar szabályfordítás az interneten.
1. Pillars of the Earth: Ken Follett A Katedrális című világhírű regényének társasjáték változata. A játék méltó az alapanyaghoz. Hihetetlen, de 17 évvel ezelőtt jelent meg. Még ma is frissnek hat. A parti résztvevői hat körben igyekeznek bizonyítani, hogy a legtöbb munkával járultak hozzá Anglia leghatalmasabb katedrálisának felépítéséhez. A játék a BGG-n 2,82-es összetettséggel szerepel. A szabályokat könnyű elsajátítani. Igaz rá, hogy „családi” nehézségi szintet képvisel, de gémereknek is élvezhető, mert jóval kevesebbet bíz a szerencsére, mint sejtenénk. A munkáselhelyezés úgy valósul meg, hogy a kezdőjátékos egy húzózsákból veszi elő a munkásokat. A kihúzott munkás tulajdonosa megfizethet egy költséget azért, hogy hamarabb jöjjön, vagy passzolhat. Így a korai akcióválasztás és a pénz megtakarítása közt kell felfedeznünk a megfelelő középutat. A játékidő rövid, még négyen is képesek leszünk másfél órán belül maradni. A kevés szabály és a rövid játékidő ellenére, nem lehet panaszunk a téma megjelenítésére. Érződik a regény hangulata is és az építkezés is a játékos asztalon. A parti hat fordulón keresztül tart a fordulók elején a kezdőjátékos megkapja a katedrális egy-egy darabját, amit a forduló végén a közös játékostáblára helyez, így épül meg a játék végére az építmény. Kicsit jobban kényezteti a szemünket, mint a híres utódja a Nyugati Királyság építőmesterei, itt tényleg megépül valami a táblán. Sajnos idehaza nem beszerezhető, csak használtan bukkan fel időnként, de külföldi oldalakról meg lehet vásárolni. Az ára viszont egy új kiadású játékéval vetekszik.


2. A Reavers of Midgard is párhuzamba állítható egy Seam Phillips játékkal. Témája és a munkáselhelyezés mechanizmus használata miatt a Raiders of the North Sea juthat eszünkbe. Egy viking törzsfőt alakítunk, aki a hosszúhajója orrába állva indul el kalandot keresni. Jóval hátrébb tanyázik a BGG népszerűségi listáján, mint az Északi Tenger fosztogatói, de egészen más különleges játékélményt ad, a téma hasonlóságai ellenére is. Itt akad egy kis fantasy vonal a történetben. Kihajózhatunk a tengerre, hogy megmutassuk a csatabárdunkat különféle mitologikus szörnyeknek is. Ez egy igazi sandbox, azaz szabad folyású játék. A klánunk nagyon sokféle utat választhat. Kalandozhatunk a tengeren, de elfoglalhatunk szárazföldi területeket is, kereskedhetünk a fjordok falvainak lakóival, vagy megpróbálhatunk erődöket kifosztani. Nincs uralkodó stratégiai útvonal, minden forgatókönyv segíthet a pontszerzésben. A BGG helyezését valószínűleg a nagyobb szerencsefaktornak köszönheti. Dobókockamenedzsment játék lévén a kockadobásból, illetve kártyahúzásból ered random faktor. Ez a kiszámíthatóságot csökkenti, de nem drámai mértékben, viszont a tematika nagyon jól érződik a játékon. A munkáselhelyezés mechanizmus különlegessége ennél a játéknál az, hogy bármelyik helyszínt látogatjuk is meg a játékostársainknak joguk van követni minket, és ugyanazt az akciót egy kicsivel gyengébben ők is végrehajthatják. Ez például erősítette bennünk a téma átélhetőségét. (Az a hosszúhajó szerzi a legnagyobb zsákmányt, aki először köt ki.) Nagyon szeretjük ezt a játékot, mert a világ nyitottsága akkor is izgalmas, érdekes játékmenetet tesz lehetővé, ha a pontszerzéssel kevésbé törődünk. A győzelem szerepét elhanyagolhatónak éreztük, egyszerűen jó benne lenni a világában. Újrajátszhatósága épp ennek köszönhetően szinte végtelen. Az előzővel ellentétben, ez jelenleg beszerezhető Magyarországon.

3. Race to the New Found Land: Itt egy újabb hajós játék. Több évszázaddal az előző után járunk. Ebben az esetben békés kereskedőkként fogunk az Új-világból Európába árut és - az ellenkező útvonalon -telepeseket szállítani. Minden játékos a kor valamelyik tengeri nagyhatalmát képviseli: Angliát, Franciaországot, Portugáliát, Spanyolországot vagy Hollandiát. Mindegyikük egy speciális képességgel kezd, tehát a munkáselhelyezés mellett az egyedi játékosképességek is megjelennek a mechanizmusok közt. A munkásaink ebben a játékban hajók lesznek, de nem a közös játékostáblán foglalunk el velük helyszíneket, hanem a saját egyedi játékostáblánkon osztunk ki nekik megbízatásokat. A cikkben felsorolt játékok közül itt a leggyengébb a téma és a mechanizmusok kapcsolata. Ez inkább egy vállalati jellegű euró, ahol jól kell tudni tervezni és számolni. A BGG-n meglehetősen alulértékelt. A pontozók csak 6,8 ponttal jutalmazták a szubjektív játékélményt, de ez ne riasszon el senkit. A családi felső/ gémer alsó kategóriában szépen helyt áll a Race to the New Found Land. Az ok, amiért itt szerepeltetjük az az ár/érték arány. Rendszeresen felbukkan a facebook társasjátékos adok-veszek csoportjaiban 5-10.000,- forint közötti áron. Ennyi pénzért egy egész estés játékélményt ígérő nagydobozos társas ma már ajándéknak számít.

4. Dice Hospital: Az egyik leginkább szubjektív elem egy társasjáték megítélésénél, hogy mekkora a játékosinterakció!? A Dice Hospital-ban ez nagyon alacsony, épphogy csak van. A játék témája szerint egy-egy kórházat irányítunk és a feladatunk az lesz, hogy minél több egészséges beteget engedjünk haza. A pácienseinket dobókockák jelenítik meg. Körről-körre új betegek érkeznek, de új szakorvosokat vehetünk fel és új kórházi osztályokat is nyithatunk. Tehát szimmetrikus játékosképességekkel indulunk, de változó irányba fejlődhetünk tovább. A meeple-jeink egészségügyi dolgozókat szimbolizálnak - (szerencse, hogy itt nem hajókat) - azaz különböző képességű munkások vannak. A Dice Hospital kevesebb, mint egy óra alatt lejátszható. 1-4 játékos részére tehető asztalra. (Érdekesség, hogy a Végtelen tél szerzőjének egy korábbi játéka.) Véleményünk szerint ez a darab leginkább arra alkalmas, hogy egy okos gyerekkel a Stone Age után tovább lépjünk a társasjátékok világában. Egy felnőtt számára inkább bevezetőnek vagy könnyed kikapcsolódásnak tudjuk elképzelni, nem összetett gémer élménynek. A mechanizmusok és a téma kapcsolata érzékelhető, ez elismerést érdemel. Örülnénk, ha kapna magyar megjelenést, jó gateway játék lehet a dobókockamenedzsment és a munkáselhelyezés mechanizmus szempontjából is. Jelenleg angolul elérhető.

5. A Merchants Cove egy rendkívül aszimmetrikus eurojáték, ahol minden játékos egy-egy kereskedő szerepét ölti fel egyedi bolttal. (Van alkimista, időutazó és a kiegészítőben sárkánytenyésztő is. Erős fantasy elemekkel operál a játék.) A kereskedők azon versengenek, hogy eladják áruikat az érkező kalandoroknak az öböl mólóin. Minden játékos saját szerep-specifikus játékostáblát, alkatrészeket és játékmechanizmusokat használ az áruk előállításához, boltja hatékonyságának növeléséhez és – ami a legfontosabb – a meggazdagodáshoz! Bár a kereskedők önállóan dolgoznak szaküzleteikben, a közös táblán, az öböl mólóin már egymás elől próbálják elcsábítani a vevőket. Három napos piaci árusítás után a leggazdagabb kereskedő lesz a nyertes! Őszinte meglepetésünkre a BGG népe csak 2,74-es összetettséget szavazott ennek a játéknak, de jóval több mélység rejlik benne. Egyrészt a különböző kereskedők mind-mind különböző program elsajátítását kérik a játékosoktól, másrészt a közös játékostáblán az egyedi szoliter játék után egy új parti kezdődik a vevők kegyeinek elnyeréséért. Biztosan több emberhez jutna el, ha kapna magyar megjelenést! Mi szurkolunk neki!

Vitára, beszélgetésre invitálom a kedves olvasókat! Melyek azok a munkáselhelyezős játékok, amelyeket Ti a legjobbak közé soroltok, de mégsem tartoznak az első vonalba? Írjátok meg véleményeteket a Facebook bejegyzés alatt kommentben!